20. részlet

Szombat reggel kicsit még álmosan érkeztek meg az állatkerthez. A tényleges forgatás csak 10 körül kezdődött, de számos előkészületet kellett tenni előtte, a legfontosabb dolog pedig a párok kisorsolása volt. A rajongók már hozzá voltak rendelve mindegyik fiúhoz és lányhoz, tehát tényleg csak a párok hiányoztak. Mivel az RRG-ben eggyel kevesebben voltak, mint a YO!KIDS-ben, így a fiú, akinek nem jut pár, lett az aznapi műsorvezető. Az izgalom a tetőfokára hágott, ahogy a fiúk húztak a cetlik közül, amire az RRG-s lányok nevei voltak felírva, vagy épp semmi. Az első nap párjai tehát: Yamada és Namie, Ranmaru és Riku, Minami és Suzu, Hiro és Shiki, Sungmin és Kin és végül Koyama lett a műsorvezető.

Amíg a rajongók megérkeztek, a műsor egyik szellemi atyja és rendezője elmagyarázta Koyamának, hogy mit kell majd továbbadni a társainak a mai küldetéssel kapcsolatban, továbbá arra is felhívta mindenki figyelmét, hogy ehhez a műsorhoz nem készült forgatókönyv, a feladatokat és büntetéseket leszámítva, tehát nagyon vigyázzanak, hogyan viselkednek és miket mondanak, mert nem biztos, hogy ki lesz vágva.

A mai küldetés tehát: az állatkertben elrejtettek 5 db pecsétet, amit meg kell találniuk és bizonyítékként egy kis noteszbe pecsételniük vele – amit közben mindenkinek szétosztottak, egyet-egyet páronként. A pecsétek az állatkert egész területén belül akárhol lehetnek, viszont mindössze két órát kapnak, hogy összegyűjtsék őket A két óra leteltével a gyerek-részleg színpadjánál kell összegyűlni. A kamerások figyelik majd őket, így akarják elkerülni a csalást.

-    A vesztes büntetésben részesül, amit egyelőre még nem árulhatok el. Most pedig menjetek a helyetekre és kezdődjék a játék! – fejezte be Koyama a tájékoztatót. – Ja, és még valami! A vonatot tilos használni! Jó szórakozást!

Ahogy végzett Koyama, a párok szétszéledtek azokra a helyekre, ahonnét indul a játék: Yamadáék a főkapuhoz, Ranmaruék az Ikenohata kapuhoz, Minamiék a Benten kapuhoz, Hiroék az egysínű vasút keleti állomásához, Sungminék pedig az állatkert legészakibb pontjában található mosdókhoz mentek. Amikor kereken tízet ütött az állatkert órája, mind megindultak, hogy megtalálják a pecséteket. Térképet senki nem kapott, csupán korábbi emlékeikre – ha voltak olyanok – és a területen itt-ott felállított térképekre támaszkodhattak.

Hiroéknál a lányok mindenáron a Shinobazu tóhoz akartak menni, vagy legalábbis Shiki akarta, de mégis a fiúk logikus gondolkodása alapján a majmokhoz mentek elsőként és sikert arattak: találtak egy pecsétet.

A két rajongó, akik velük voltak, egymás teljes ellentétei voltak. A fiú Matsushita Ryo 19 éves volt, magas és jóképű. Az álma az volt, hogy énekes legyen, és bár YouTube-on kisebb rajongótábort tudhatott magáénak, még egy ügynökség meghallgatásán sem sikerült átmennie, pedig Hiro szerint mindene megvolt, ami egy idolnak kell. Ő a kamerák előtt sem szégyenlősködött és Hiroval elég jól össze is barátkoztak (holott ő igazából Shikihez jött).

A lány, Harada Kaede 16 éves volt és Hirot ahányszor ránézett, egy porcelánbabára emlékeztette: alacsony volt és makulátlan fehér bőre volt, vállig érő egyenes fekete haja és hatalmas barna szemei voltak, csöpp kis szája piros volt. Látszott rajta, hogy jómódú családból származik. Beszélni viszont nem beszélt sokat, de azt nem tudták eldönteni, hogy vajon a természete ilyen vagy csak zavarban van Hiro, esetleg a kamerások miatt.

Az idő rohamosan telt, de a pecsétek nem igazán akartak szaporodni. Többször is szembetalálkoztak a többi taggal, de ők nyilván nem árultak el semmit, még azt se, hány pecsétjük van eddig, nemhogy s helyet, ahol megtalálták.

Már csak 10 perc volt hátra és még mindig csak három pecsétjük volt. Megálltak tehát egy térkép előtt, hogy logikusan átgondolják a dolgokat.

-    Még legalább egy pecsétet mindenképp szereznünk kell! – mondta Hiro elszántan. – Merre nem jártunk még, ahol lehet?

-    A pagodánál, talán? – mutatott rá Shiki.

-    Ez az, ez az! De az nagyon messze van! – hervadt le a mosoly Ryo arcáról.

-    Hát majd futunk! – Hiro szeme csakúgy lángolt az elszántság tüzétől.

Nekiindultak tehát és pont, mielőtt delet ütött volna az óra, benyomták a negyedik pecsétjüket.

-    Most már tuti nem veszítünk! – örült Hiro.

A találkozóhely elég messze volt tőlük, így, hogy mielőbb odaérjenek, a kamerások engedélyével vonattal mentek. Mint a gyerekek, úgy élvezték az utat, főleg a fiúk.

Már mindenki ott volt a színpadnál, mire ők is odaértek. Gyorsan leadták a noteszüket, hogy összesítsék az eredményeket és megállapíthassák a győztest. Koyama minden tőle telhetőt beleadott a műsorvezetői szerepébe, még a többieket is lenyűgözte. Bár igazából abban a pillanatban mindenkit jobban érdekelte a végeredmény, tehát ezt csak akkor vették észre, maikor visszanézték a műsort.

-    Kis figyelmet kérnék! – lépett Koyama a színpadra. Mindenki elhalkult. – Megvannak az eredmények! Tehát, a mai feladatot legsikeresebben végrehajtó, tehát a győztes csapat 5 pecséttel nem más, mint… - dobpergés, Koyama imádta húzni az idősebbek idegeit. – Nem más, mint… a Ranmaru és Riku csapat! Gratulálunk nekik! A legkevesebb pecsétet összegyűjtő, tehát a mai nap vesztes csapata 3 pecséttel a Sungmin és Kin csapat!

-    Nem is igaz! – kiabált be Kin. – Belenyomtuk a negyediket is!

-    Igen – vette vissza a szót Koyama -, de az már a kétórás határidőn kívül esett! Sajnáljuk, készüljetek fel a büntetésre! Garantálom, hogy nem fogtok unatkozni! Ami a másik három csapatot illeti, mind 4 pecsétet gyűjtöttek össze! Gratulálunk nektek is, reméljük mindenki jól érezte magát! Mostantól kezdve pedig érezzétek jól magatokat az állatkertben, nyugodtan szétnézhettek; a Sungmin és Kin csapat pedig jöjjön velem, hogy letöltse a büntetését! – ezzel Koyama letudta a mai feladatát, most már csak a büntetőmunkát kellett levezényelni, aztán hozzácsapódhatott bárkihez, hogy játsszon egyet az állatkertben.

A büntetőmunkához átsétáltak a keleti parkrészre. Minél közelebb értek, a kis csapat annál szívesebben visszafordult volna. A feladat ugyanis nem más volt, mint kitakarítani az oroszlánok ketrecét. Sungminnek és Kinnek kötelező volt, viszont a két rajongó választhatott.

-    Ha már együtt vesztettünk, együtt is bűnhődjünk! – volt a srác hozzáállása.

Mindnyájan belebújtak tehát a gondozó-öltözékbe és beléptek a ketrecbe. A lány, aki velük volt, félt az oroszlánoktól, azonban ahogy Sungmin a kezét nyújtotta neki és nagy barna szemeivel ránézett, nem bírt ellenállni. Míg ők szorgalmasan takarítottak, az oroszlánok kicsit távolabb feküdtek. Mint holmi királyok és királynék, úgy tekintettek feléjük, és nem ütötték az orrukat a „közemberek” dolgába. A gondozó, aki felügyelte a munkájukat, elmondása szerint el lettek kábítva kicsit az állatok, nehogy rájuk támadjanak, amíg a rácsok ezen felén tartózkodnak. Tehát minden békésen telt, a végére még Koyama is bemerészkedett a ketrecbe és munkájuk végeztével csináltak egy csoportképet úgy, hogy az oroszlánok is benne legyenek.  Pont időben végeztek, mert amikor készen lettek a képek, a hím oroszlán elordította magát és ideges körözésbe kezdett. Valószínűleg az ebédjét várta, hisz jócskán elmúlt már dél, mire végeztek a büntetőmunkával is. Legelső dolguk tehát az volt, hogy elmentek a legközelebbi étteremig és végre nekiláttak a jól megérdemelt ebédjüknek.

A többiek ez idő alatt a nyugati rész éttermében ebédeltek, majd hosszas beszélgetések után ismét különváltak csapatokra és most már nyugodtan szétnézhettek az állatkertben. Ezt a részt is felvették még, de azt mondták, nem igazán fog belekerülni a műsorba, csak legfeljebb néhány jelenet erejéig. Nagyjából két órát töltöttek még el az állatkertben, ez idő alatt közelebb kerültek rajongóikhoz is és egymáshoz is.

Az itteni forgatások végeztével mind hazamentek, és a YO!KIDS ismét belevetette magát az eszeveszett gyakorlásba. Ugyanez volt másnap is, elvégre kedden jön ki az új kislemez, akkortól a napirendjük pedig teljesen tömve van különféle fan-eventekkel, műsoros és rádiós fellépésekkel, fotózásokkal, meg minden hasonlóval. Hogy ezt majd bírják szusszal, a hétfői napot megkapták szabadnapnak, hogy teljesen feltöltődjenek energiával és az elkövetkező hetekben a lehető legjobbat tudják nyújtani…

19. részlet

Amióta véget ért a nyári szünet, a napok sokkal fárasztóbbak lettek a YO!KIDS számára. Hiro, Sungmin és Koyama ugyanis még középiskolába jártak, Yamada pedig egyetemista volt. A napirendjük tehát valahogy így nézett ki: délelőtt és kora délután iskolában voltak, délután egész estig próbán voltak és este, illetve éjjel jutott idő a tanulásra és az iskolai feladatokra. Nyilván amikor valamilyen forgatás volt vagy bármi hasonló, nem mentek be a suliba. Most pedig, hogy nyakukon volt a megjelenés, tényleg rengeteg dolguk volt.

Az iskola kezdete óta Hiro valamiért folyamatosan aggódott távoli barátnőjéért. A hangjában is volt valami furcsa, mintha gondterhelt lenne vagy valami nyomasztaná, de nem tudta mivel magyarázni. Kérdezni hiába kérdezte többször is, a lány semmit nem mondott. Majd ha személyesen találkoznak, úgyis ki fogja szedni belőle. Addig viszont keményen kell dolgoznia, hogy a találkozás ne hiúsuljon meg.

Egyik délután a YO!KIDS tagjai fáradtan üldögéltek a próbatermükben. Az új számuk koreográfiája igencsak nehézre sikerült, főleg a köpeny-tánc miatt. Az új szám címe amúgy „Gloom” lett. Maga a szám egy kicsit sötétebb hangulatú dance track, orgonával fűszerezve. A dalszöveg egy kicsit burkoltabb társadalomkritika a „vérszívókról” – azokról az emberekről, akik másokat könyörtelenül kihasználva akarnak feljebb jutni. Innét a videoklip felállása is: vámpírok. A vámpírjelmez elengedhetetlen kelléke a köpeny, és mivel fellépésekre is ezeket a ruhákat szánták – és a koreográfiát is erre építették -, be kellett gyakorolni a köpeny-táncot is.

Tehát a fiúk épp egy kis szünetet tartottak és fáradtan üldögéltek a próbateremben – vagy épp a ventilátorokkal játszottak -, amikor benyitott a menedzserük, Toyogawa-san.

-    Csak nem lazsálás van?

-    Ó, ugyan~~ - válaszolt Yamada, de továbbra sem mozdult senki.

-    Fontos bejelentenivalóm van a számotokra!  - tért a lényegre a fiatal menedzser. – Szerepelni fogtok egy új műsorban, az „Idol Date”-ben. Az lesz a lényege ennek az új műsornak, hogy sztárpárokat fogtok alkotni és duplarandira mentek egy-egy szerencsés rajongóval. A forgatást még a hétvégén elkezdjük.

-    Ez érdekesnek tűnik! – csillant fel Koyama szeme.

-    Kik lesznek a lányok? – tette fel a legfontosabb kérdést Sungmin, aminek hallatára mind izgalomba jöttek.

-    Nos, mivel az ügynökségünk szponzorálja a műsort, ezért a Royal Ribbon Girls lesz a partneretek! – a név hallatán mind a hat fiúból kitört az éljenzés.

A Royal Ribbon Girls, vagy röviden RRG, egy öttagú lánycsapat ugyanúgy az M.Y. Entertainmentnél. A tagok Shiki (Shinoda Kiyone, 20 éves), a vezető; Kin (Yokimura Eri, 18 éves), Namie (Ayasegawa Nanami, 18 éves), Riku (Sakamoto Mika, 18 éves) és a legfiatalabb, Suzu (Ikimura Misuzu, 16 éves). A YO!KIDS előtt egy évvel debütáltak, de egy kislemez és egy mini album után Dél-Koreába utaztak, hogy ott dolgozzanak egy ideig. Nem túl gyakori szokás, hogy japán csapatok Dél-Koreában is debütáljanak, inkább csak fordítva szokott lenni.

Az egész az M.Y. Ent. főigazgatója, Yoshikawa Masahiro ötlete volt, amolyan nemzetközi összefogást és békét akar vele hirdetni. Hong Seung Sungnak, a Cube Entertainment főigazgatójának megtetszett az ötlet és ők szerződtették a lányokat. A másik dolog, ami megfogta Yoshikawat a koreai zeneiparban, az a promóciós stratégia volt. Sokkal több lehetőségük van a koreai idoloknak az önreklámozásra, mint itt, Japánban, tehát egy-két szokást megpróbált eltanulni onnét, már amennyire a lehetőségei engedték. A lányok pedig sikert arattak Koreában is, így még ma is ott dolgoznak, tehát a YO!KIDS-nek nem sok lehetősége volt rá, hogy megismerje őket. Rajongószemmel nézve viszont tudtak róluk egyetsmást, tehát nem csoda, hogy még lelkesebbek lettek a műsorral kapcsolatban.

-    De hogy szerepelhetünk velük, amikor ők külföldön vannak? – kérdezte Koyama. Nagyon izgatottak lettek.

-    A gépük ma este érkezik, tehát örülnék, ha kimennétek köszönteni őket!

-    Még szép! – mondták kórusban.

A Szöulból érkező gép némi késéssel 9 órakor szállt le a tokyoi Haneda repülőtéren. Rengeteg – vagy 100-150 – japán rajongó fogadta az RRG-t a helyszínen. De míg a rajongók csak a repülőtér bejáratánál gyülekezhettek, az M.Y. Ent. fogadóbizottságát, Yamdat, Minamit és Sungmint a néhány testőrükkel, sokkal beljebb engedték.

Abban a pillanatban, ahogy a lányok felbukkantak a folyosón, a fiúk szája csaknem tátva maradt. Bár napszemüveg és hétköznapi ruha volt rajtuk, mégis jobban néztek ki, mint a videókon. Sungmin rögvest koreaiul köszöntötte őket, ahogy melléjük értek. A lányok koreaiul viszonozták, majd immáron japánul bemutatkoztak, ahogy a fiúk is.

-    Örülünk, hogy végre találkozhatunk az M.Y. Ent-es kisöcséinkkel! – vette át a szót Shiki, a vezető. – Bár nem sikerült még személyesen találkoznunk, de Koreából is figyelemmel kísértük szinte minden nyilvános lépéseteket és büszkék vagyunk rátok! Koreában is rendkívüli népszerűségnek örvendhettek. Keményen fogunk dolgozni, hogy senpaiként ne maradjunk le mögöttetek!

-    Ugyan, minket illet a szerencse! – szólt Yamada is.

Ezt követően összeszedték a csomagjaikat és megindultak kifelé az autóhoz. Ahogy elhaladtak a sok rajongó mellett, akik csak azért jöttek el ilyen későn ilyen messzire, hogy üdvözöljék őket, a lányok nagyon meghatódtak. A nagy, fekete sötétített ablakú kocsi csakis rájuk várt odakint a bejárat előtt. Yamada foglalta el a vezetőülést, Minami mellé, Sungmin pedig mögéjük telepedett a lányokhoz, hogy szóval tartsa őket.  Talán Sungmin volt a leglelkesebb minden tag közül. Azt remélte, kicsit használhatja koreai tudását a lányokkal és megtud egyetsmást az országról, hogy mik történnek, mi a menő mostanában, stb. Ezt csakis ottani szemmel lehet igazán tapasztalni. De a lányok fáradtak voltak és örültek, hogy végre japánul beszélhetnek, tehát inkább ez utóbbi nyelven társalogtak. Így az első két ülésen ülő fiúk is érthették a beszélgetést.

Ahogy elértek a stúdióhoz, a lányokat rögtön emlékek ezrei rohanták le. Tényleg régen jártak már itthon, és ez csak most tudatosult bennük igazán. A fiúk a régi próbatermükhöz vezették őket.

-    Jó ég, de rég voltunk már itt! – szólt Riku.

A fiúk előre engedték őket a sötét terembe, majd Minamira jutott a nagy feladat, hogy felkapcsolja a lámpát.  Abban a pillanatban, ahogy ezt megtette, minden oldalról pezsgők pukkantak és konfettik hullottak alá, a szemközti tükrös falon pedig egy hatalmas „Üdv itthon!” felirat csavarodott le. Aztán előbukkant mindenki, aki részt vett az előkészületekben: az RRG régi stábtagjai: a menedzserük, a két stylistjük, a kamerások, fodrászok, énektanárok, koreográfusok. Itt volt a főigazgató, Yoshikawa-san is, valamint a helyettese, Murakami-san és a másik három YO!KIDS-es fiú.

Yoshikawa főigazgató tartott egy rövid köszöntőbeszédet, majd koccintottak a pezsgővel és előkerült az étel-ital. A fő attrakció egy hatalmas, kétemeletes torta volt az RRG emblémájával és a tagok marcipán-másaival. A lányok könnyekig hatódtak a stáb kedvessége láttán. Még sokáig ünnepeltek, majd az est végén Murakami-san ismertette velük a kezdeti napirendjüket.

-    A holnapi napotok szabad, azt csináltok, amit akartok, de szombaton 7-kor az Ueno állatkertnél kezdjük az Idol Date forgatását! A szabadnap persze nem vonatkozik a YO!KIDS-re!

Az RRG-t már tájékoztatták a műsorról korábban, így tudták, miről fog szólni. Ahogy szóba került, mindnyájan átható pillantást vetettek Shikire, aki csak zavartan mosolygott.