17. részlet

Az elkövetkező két napomat szinte teljes egészében Maimivel és Kyouheiel töltöttem. Együtt sétáltunk a városban és bemutattunk mindent Kyouheinek vagy éppen otthon ültünk és együtt vadásztunk a YO!KIDS-re a tévében és az újságokban. Kyouhei nagyon rendes volt végig, teljesen úgy kezelt, mintha a húga lennék. Már most családtagként tekintettünk rá. Meg is tudtam róla egy-két érdekes dolgot, pl. a családjáról. Az apja valami külkereskedelmi cég feje Osakaban, míg anyja híres sebész. Az is kiderült, hogy Kyouhei nem is teljesen japán: az anyukája magyar! Már a legelső találkozáskor feltűnt, hogy van valami nyugatias vonás az arcán, de eddig nem foglalkoztam vele. Kinézetre teljesen elmegy japánnak, csak a haja az, ami természetes barna, illetve ugye az egy-két vonás az arcán.

Még soha nem hallottam Magyarországról, szóval megmutatta a térképen. Aranyosnak találtam, biztosan jó hely lehet.

-    És ott milyen nyelven beszélnek? – érdeklődtem.

-    Magyarul.

-    Tudsz mondani valamit?

-    Hát, nem vagyok túl büszke a magyar tudásomra… Mondjuk úgy, hogyha most hirtelen oda kéne költöznöm, nem lennék teljesen elveszve. – nevetett.

Sokat mesélt Magyarországról és anyukája szülővárosáról valahol az ország déli felén. Sokszor járhattak már ott. Azt is elárulták nekem, hogy úgy tervezik, az ottani rokonoknak is tartanak egy zártkörű esküvőt az ottani szokások szerint, tehát hamarosan én is ellátogathatok Magyarországra. Már előre felizgattak, nagyon várom már.

Sajnos gyorsan letelt az a pár nap, amíg itt voltak. Maimi, mielőtt elmentek volna, a fülembe súgta:

-    Hiro-kunt is elhívhatod az itteni esküvőre, ha szeretnéd és ha ráér. Zártkörű buli lesz, a médiától kell a legkevésbé tartania!

Maimi újabb adag izgalmat és reményt töltött belém. Meg akartam már kérdezni tőlük, hogy lehet-e, de mégis jobb, ha ők hívják meg. Még aznap este megkérdeztem tőle a telefonban. Vidáman beleegyezett, de így, hogy még pontos dátumot sem tudunk, nem tudott biztosra menni.

-    Szeptember 20-án jelenik meg az új kislemezünk, szóval utána rengeteg dolgunk lesz. De mindent megteszek azért, hogy ott lehessek! Hiányzol… - hangja egyenesen simogatott.

-    Te is!

-    Na, de lassan leteszem! Holnap kemény napunk lesz, leforgatjuk az új PV-nket! Nagyon tuti lesz, alig várom már! Aztán hamarosan előzetesek is jönnek ki, tehát figyeld majd!

-    Rajta leszek! – tisztelegtem a túloldalon.

-    Szép álmokat hercegnő! – és letette. Mindig így köszön el.

A nyári szünet utolsó napjai nagyon gyorsan teltek le és már csak azon kaptam magam, hogy reggel az egyenruhámban állok a tükör előtt.

-    Minden rendben lesz! – nyugtatgattam magam egész úton.

Féltem, nagyon féltem, hogy mi lesz most. Nagyon sok osztálytársam látott minket együtt Hiroval és biztos vagyok benne, hogy még többen olvastak újságot. Bár ne ismertek volna fel a képeken! Nem lesz baj! – ezekkel a gondolatokkal léptem be a termünkbe, ahol már szokásosan hangos volt mindenki. A nyári szünet részleteit lehetett elkapni minden oldalról, ha odafigyelt az ember. Némileg lehajtott fejjel a helyemhez vonultam. Eddig senki nem vett észre. Mari üres helyére tekintettem. Igen, Mari az első két hétről hiányozni fog, mert nyertek valami Japán körüli buszos kirándulást, ami pont most volt.

Már éppen fellélegeztem volna, amikor hirtelen Tahara Saori, egy az osztály legkötekedősebb, „legmenőbb” lányai közül, elkapta a vállam és megszólított:

-    Nee, mondd csak Ogawa-san, ki volt az a helyes fiú, akivel a múltkor sétáltál? A barátod? – hideg zuhanyként ért a kérdése. Hirtelen csend lett az osztályban és mindenki ránk figyelt. Nem tudtam válaszolni, csak hebegtem-habogtam, mire így folytatta:

-    Ne is tagadd! Fogtátok egymás kezét és nagyon elvoltatok! Mondd már el, ki az, olyan ismerős volt az arca!

-    Nem, ő, izé… In-… Irie-kun, a barátom – nyögtem ki nagy nehezen. – Nem hiszem, hogy láthattad volna már, mert osakai. Amikor a nővéremnél voltam, akkor ismertem meg!

-    Ó~ - hallottam minden oldalról.

-    Pedig fogadni mertem volna, hogy úgy nézett ki, mint Inoue Hiro a YO!KIDS-ből!

Saori nem adta fel. Hát jó, ha harc, hát legyen harc!

-    Sokan mondják neki – „álnevettem”.

-    És mi van az igazi Inoue hiroval? – szólalt meg egy másik lány a csapatból. – Olvasni ugye mindenki tud!

-    Nem tudom, miről beszélsz! – egyre jobban féltem. Nem akartam, hogy rám szálljanak emiatt.

-    Én Oomori Ranmaruval is láttam őket az Aomizu Cafében egy elég félreérthető helyzetben! – szólt egy harmadik lány.

-    Sőt mitöbb, Yamada Keiichirouval is látták egyesek elkocsikázni! Mivel magyarázod ezt? – vette vissza a szót Saori. Nem tudtam mit mondani. Legyőztek.

Hamarosan minden oldalról különféle gyanúsítgatások és véleménynyilvánítások kezdtek záporozni, mire hirtelen benyitott az osztályfőnök és mindenki elcsendesült. Megmenekültem.

A nap hátralevő részében szerencsére nem jöttek elő megint ezzel a dologgal, mindenesetre végig láthatatlanul viselkedtem.

Rögtön az első nap sokáig maradtam bent, mert volt egy kis dolgom a könyvtárban. Az egész iskolában ez volt a kedvenc helyem, nagyon sok időt töltöttem el itt. Tavaly a könyvtáros is én voltam, de idén előző félévben valami elsőéves vállalta el a feladatot. Aztán úgy hallottam, ő átment egy másik iskolába, szóval szerettem volna visszaszerezni régi feladatkörömet.

Ahogy kiléptem a könyvtárból és bezártam magam mögött, hirtelen Fujie Nana, az osztálytársam, a menő csajok „vezetője” támadt mögöttem.

-    Fujie-san…! – csaknem a szívrohamot hozta rám.

-    Mondd csak, Ogawa-san, tényleg igaz, amit a többiek mondtak? – nézett rám ártatlan tekintettel. Nem mondtam semmit, nem tudtam hova tenni a viselkedését.

-    Mennem kell! – tereltem el a témát és el akartam menni mellette, de ő elkapta a karom, visszarántott és a falnak nyomott.

-    Ogawa Naoko! Nem tudom, mit képzelsz magadról, de azt elmondhatom, hogy az osztálynak, sőt, az iskolának sincs szüksége ilyen hazudozós szajhákra, mint te! – szemében olyan düh és gyűlölet égett… csaknem leszúrt a tekintetével. Egy kis ideig hallgattam, majd kitéptem magam a kezéből és így szóltam:

-    Nos, mindenki magából indul ki! – és elszaladtam, így nem láthattam, milyen képet vág hozzá. Abban biztos voltam ezek után, hogy ebből nyílt háború lesz; az ilyenek, mint Nana és Saori nem állnak le egykönnyen. Jöjjön, aminek jönnie kell, erős fogok maradni! Nem győzhetnek le! De otthon nem szólok róla egy szót sem, még Hironak sem…