3. részlet

Óra nem volt egyikünknél sem, így nem tudtuk, mennyi időnk van, tehát igyekeztünk a tervezgetéssel. Hogy volt, hogy nem volt, végül én álltam elő a győztes tervvel. Hiro teljesen ellenezte és nem bízott a sikerében, de végül – mivel jobb ötlete nem volt – belement. (Bár a párbeszédünk elég érdekes volt, hisz én végig szégyellősen viselkedtem és alig bírtam beszélni a jelenlétében.) Nagy nehezen tehát elmagyaráztam mindent, majd neki is láttunk a kivitelezésnek.

Először is – bármennyire is zavarban voltam – megkértem, vegye le a pulcsiját, hogy semmiképp se legyen rajta ugyanaz a felső. Legnagyobb meglepetésemre egy pillanatig sem ellenkezett. A pulcsi alatt csak egy fehér atléta volt, amiből ugye a karjai kint voltak. Élőben még izmosabbnak tűnt, mint a TV-ben.

Ezután ismét ráadtam a baseball-sapkáját, jól az arcába húzta, majd kikémleltem, van-e valaki a környéken. Miután megbizonyosodtam róla, hogy tiszta a levegő, intettem Hironak és átszaladtam a következő sátorhoz. Ismét intettem, de Hiro nem jött. Még kétszer megismételtem, de semmi. Visszamentem megnézni, ő azonban a fűben babrált valamivel.

-    Gyere gyorsan! Nem tudjuk, mennyi időnk van még! – szidtam le.

-    Jól van, jól van! – válaszolt, majd a valamit a zsebébe dugta.

Az út nagy része simán ment és senki nem vett észre. Egyszer azonban, amikor egy sátormentes füves, nyílt terepen kellett átsétálnunk, két lány észrevett minket a túloldalról és úgy tűnt, felismerték Hirot. Ő azonban, hogy ezt elkerülje, odalépett mellém és megfogta a kezem. Egy pillanatra végigfutott rajtam a hideg és meg kellett állnom. Fiú még soha nem fogta így a kezem.

-    Menj tovább, viselkedj természetesen! – mondta, miközben még lejjebb hajtotta a fejét.

Mintha az olyan könnyű lenne! Bár valószínűleg azt hitte, azért vagyok annyira ki, mert ő egy akkora sztár, holott… na jó, ez is benne volt a pakliban, de nem ez volt az elsődleges ok! Mindenesetre erőt vettem magamon és megindultam. Rögtön hallani lehetett a lányok csalódott sóhajait:

-    Áá, biztosan nem, neki nincsen barátnője!

Ezzel tehát megúsztuk a nyílt terepet és hamar elértünk a koleszig. Nem kísértem el közvetlenül a bejáratig, lemaradtam kicsit. Ezt Hiro is észrevette, úgyhogy hátrafordult és mosolyogva megszólalt:

-    Köszönöm a mai segítségedet! Valamivel meghálálom majd, ígérem! – ezzel elindult a kolesz bejárata felé, az ajtóból azonban még egyszer visszaszólt:

-    De nehogy szólj erről az estéről akármilyen riporternek is! Ha a többiek, főképp Ranmaru megtudja… - Tudtam, mi következik, tehát bólintottam.

-    Megígérem!

-    Helyes! – biccentett, majd becsukta maga mögött az ajtót.