10. részlet

Amint hazaértem, mindennemű magyarázat nélkül berohantam a szobámba és rádőltem az ágyra. Pár pillanaton belül a könnyeim is ismét folyni kezdtek. Ez a mai túl sok volt… hogy lehet valaki ennyire bunkó, kétszínű, álnok?! Oomori Ranmaru, ezt sohasem fogom elfelejteni, erre mérget vehetsz! Ismét agyamba villant a jelenet, amikor mindenki előtt a falhoz szorított és a fülembe súgva fenyegetőzött.

Összerezzentem. Gerinctelen féreg! De ez még csak a dolog egyik oldala. Mit fognak gondolni rólunk az emberek, akik látták mindezt? Remélem nem ismert senki, és hogy a YO!KIDS ittléte elnyom minden efféle pletykát.

A koncertre természetesen nem mentem el. Meghagytam anyunak, hogy hívja fel Arisát és Mamit és adja nekik a jegyeket. Talán időben odaértek még a koncertre.

A nap hátralevő részében ki se lehetett szedni a szobámból, ugyanígy másnap se nagyon. Mari és Arisáék is felhívtak párszor, de egyszer sem vettem fel. Igazából Hiro hívására vártam, egyedül ezért nem kapcsoltam ki a telefont. De nem hívott…

Közben sok dolgot átgondoltam. Igyekeztem minél jobban elvonatkoztatni Ranmarutól. Ahogy eszembe jutott, mi történt utána Hiroval, már nem is volt olyan nehéz. Igen, őrá gondoltam. Ahogy először találkoztunk pár napja, ahogy folyton találkákat szervezett, ahogy megpuszilta a homlokom, ahogy magához ölelt és végül ahogy majdnem meg is… nem, ezt nem mondtam ki magamban sem. Nem voltam teljesen biztos, ahogy abban sem, hogy két nap alatt bele lehet-e szeretni valakibe. Bárhogy is legyen, ő bárhogy is érezzen, azt hiszem, nekem sikerült.

Másnap reggel anyunak sikerült kiugrasztania a házból: elküldött vásárolni. Nehezen sikerült rávennie azonban… Kelletlenül léptem hát ki az ajtón. Odakint hűvösebbre fordult az idő, nyoma sem volt már a múlt heti hőségnek. A felhők is gyülekeztek az égen, úgyhogy úgy gondoltam, nem ártana sietni kicsit. Így is tettem. Nem nézelődtem, csak elsuhantam minden előtt, remélve, hogy az eső előtt végzek. A bevásárlást gyorsan le is tudtam, hazafelé jövet azonban valami furcsa villant a szemembe az egyik újságos bódénál.

„Vidéki románc avagy Inoue Hiro újabb „áldozata”?” – ez állt szinte minden magazin címlapján. Néhány képet is mellékeltek hozzá, amin Hiroval vagyok – amikor segítettem neki visszajutni a koleszba az első koncert napján, amikor másnap bevitt magával a táncpróbára és amikor tegnap vígasztalt, erről több is. Az arcom a legtöbb képen tisztán látszott. Maga a cikk nem volt valami ügyesen megírva, mégis elég nagy hatást keltett. Egyáltalán nem emlékszem rá, hogy akár egy lesifotós is lett volna a közelünkben – de nem is gondoltam erre. Csak ne lehetne ilyen jól felismerni a képeken… csak ne lenne benne minden bulvár- és pletykalapban!

Lehajtott fejjel – hogy takarjam kicsit az arcom – sietősebbre vettem a lépteimet. Ha bárki is felismerne, főleg ott az újságárusnál, akkor nagy bajban lennék! Azt azonban nem is sejtettem, hogy Hiro is bajba kerülhet.

-    Ezt mire véljem? – dobta le Murakami-san Hiro elé az asztalra az újságot, aminek címlapján az a bizonyos cikk díszelgett. Hiro nem szólt semmit, csak nézett maga elé. – Tény, hogy eleinte azt mondtam, minél többet szerepeltek címlapokon és minél többet reklámozzátok magatokat, annál jobb lesz, de ez… Pedig azt is sokszor elmondtam, hogy fogd vissza magad a nőügyekben, erre?! Megmondtuk nektek az elején, hogy a sztárélet nem a bulikról és a csajozásról szól! Felelősség – erre van szükség, különben romba dőlhet minden, amin idáig dolgoztatok! Ez kell neked? Ilyen mélyre süllyedni, egy ilyen pletykaújságba… ráadásul a tegnapi koncert is katasztrófa volt! Mondd, érted, miért fektettünk belétek ennyi pénzt?

A fiú továbbra sem válaszolt. A legtöbb ponton igazat adott az igazgatóhelyettesnek, azt azonban nem érezte, hogy rossz dolgot tett volna. Mi olyan rossz ebben? Egyszer Koyama is belekerült egy ilyen lapba dohányzós botránnyal, ami persze hazugság volt, így hamar tisztára mosták. De az ő esete más volt: Hiro nem követett el semmi törvénybe ütközőt azzal, hogy megismerkedett egy lánnyal és találkoztak párszor. Nem, Murakami-san nyilván azért kapta fel a vizet, mert nem valamelyik top idollal, hanem egy egyszerű, ismeretlen emberrel kapták rajta. Nyilván a tegnapi baklövésük is rátett egy lapáttal – nem elég ugyanis, hogy késve kezdték a koncertet, de Hiro és Ranmaru az MC részben ismét majdnem összeverekedtek. Szerencse, hogy erről még nem tudott ország-világ, a hírek azonban gyorsan terjednek és Hironak nem kéne magára vonnia a média figyelmét.

-    Csak egyféleképp oldhatjuk meg a dolgot: hivatalosan letagadjuk. A te arcod úgysem látszik tisztán egyik képen sem!

-    Ezt nem tehetjük! – szólalt fel először a fiú.

-    Micsoda? Ezek szerint igaz lenne… - húzta össze a szemét a férfi.

-    És ha igen, akkor mi van? Azért sem fogom tagadni!

-    Ezt majd meglátjuk! Mára bezárlak a szobádba és nem mehetsz ki onnét sehova! Gondolkodj el egy kicsit a tegnapin is, és a main is! Istenem, de nehéz lázadó tinédzserekkel bánni!

Az ítélet ezzel eldőlt, de Hiro is megmakacsolta magát. Nem, nem fogja letagadni a kapcsolatát Naoval, már csak azért sem, mert túl fontos neki a lány. Abba azonban elsőre bele sem gondolt, milyen következménye lehet a kapcsolatuknak a lány számára. Eszébe jutott, amikor erről beszéltek a minap a táncpróbára menet. „Biztosan széttépnének!” – mondta akkor Nao a rajongók reakcióiról. Mi van, ha tényleg? 
Jó ég! Rögtön beszélnie kell Naokoval, különben nagyon elfajulhatnak a dolgok! De hogyan tudná megtenni, amikor be van zárva e négy fal közé? Belátta, hogy tényleg gondolkodnia kell, és ki kell találnia valamit, de minél előbb!